V této kolekci je každý kousek vyroben se stejným záměrem: aby ho nosil někdo, kdo chce mít na sobě něco pravého.
Měď se po tisíciletí otiskuje na lidskou kůži — egyptské královny, římské vojáky a ženy generací před námi. Tiše, každý den, na kůži. Tato kolekce vychází ze stejné posedlosti: čistá měď, jak si zaslouží, a viděli jsme, jak rok co rok přitahuje lidi zpět.

Co začalo jako malá kolekce, se dnes stalo povoláním. Každý detail se počítá — hmotnost, povrch, čistota. Protože ty ženy, které tyto kousky nosí, přesně chtějí vědět, co si dávají na kůži.

Každý kousek tvarujeme ručně, jednotlivě. Můžeme vyrobit jen tolik, kolik jsme schopni — a když dojdou, tak navždy dojdou.

Soha nem vette le. Nem a zuhany alatt. Nem alváskor. Még az esküvőjén sem.

Mi babonának neveztük. Ő hagyománynak.

Gyerekkora óta mindennap rézékszereket viselt — ugyanúgy, ahogy az anyja, és az anyja előtt az ő anyja.

„Amikor abbahagytad a réz viselését, elkezdtél azon gondolkodni, miért ment minden nehezebben.”

Évekig legyintettem rá. Aztán elkezdtem igazán ránézni — és rájöttem, hogy másképp élt, mint minden más nő, akit ismertem.

Volt valamije, amit a mai nők elvesztettek: valami, amit minden reggel felvett, és ami összekötötte az anyjával, a nagyanyjával, és minden asszonnyal, aki előtte élt. Egy kis napi rituálé. Háromezer éves. Nincs gyógyszer. Nincs időpont. Nincs mit megjegyezni.

Az ő réz karkötője most az én csuklómon van.

Már késő elmondani neki, hogy igaza volt. De neked még nem késő.